Sokan teszik fel maguknak a kérdést: miért nem szeretem magam fotókon, miközben mások szerint teljesen rendben vannak a képek?
Sok ember számára a fotózás nem öröm, hanem egy kellemetlen helyzet. Egy pillanat, amit inkább elkerülnének. Amikor előkerül a kamera, jön a feszengés, a bizonytalanság, és az a jól ismert gondolat: „én nem vagyok fotogén”.
Pedig ez ritkán igaz.
A legtöbb esetben nem a kinézeteddel van a probléma, hanem azzal, ahogyan és amilyen körülmények között fotók készülnek rólad. És még ennél is fontosabb: azzal, ahogyan te látod saját magad.
Ebben a cikkben megmutatom, miért lehet kellemetlen a fotózás – és azt is, hogyan lehet ebből egy teljesen más élmény.
Miért ennyire rossz élmény sok fotó?
Ha belegondolsz, a legtöbb embernek milyen képei vannak magáról?
Gyors, laza pillanatok: egy családi ebédnél, egy nyaraláson, egy céges eseményen.
„Állj oda egy pillanatra!” KATT „jó lesz az”
Csakhogy közben senki nem figyel arra, hogy:
- milyen szögből készül a kép
- előnyös-e a testtartásod
- mi történik az arcoddal abban a pillanatban
Olyan ez, mintha futás közben, egy pillanatra megállítanának, és azt mondanák: „na most nézz jól ki”. Nem természetes helyzet – és nem is várható el, hogy jól sikerüljön.
A jó fotó nem szerencse kérdése
Sokszor azt hisszük, hogy vannak „fotogén emberek”, és vannak, akik nem.
De ha megnézel egy magazinfotót, vagy egy jól sikerült üzleti portrét, az nem a véletlen műve.
Az egy együttműködés eredménye.
A fotós figyel:
- a fényekre
- a testtartásodra
- az apró részletekre
És folyamatosan visszajelzést ad.
Pont, mint egy jó edző. Nem attól leszel „jó”, hogy tudod mit kell csinálni — hanem attól, hogy vezetve vagy benne.
Mi történik benned, amikor nem szereted a rólad készült képeket?
1. Nem azt látod, amit megszoktál
A tükörképedhez vagy hozzászokva. A fotó viszont kívülről mutat meg. Ez olyan, mintha valaki egy ismerős dallamot hirtelen egy másik hangszeren játszana le. Ugyanaz – mégis furcsa. Vagy egy másik példa, meghallod a visszajátszott hangodat. Tényleg így beszélek?
Ennak az analógiája a tényleg így nézek ki? Ilyen rossz a tartásom? Mért áll így a hajam/karom/lábam…. ?
2. A belső kritikus hangosabb
Sok embernél a fotó nem élmény, hanem ellenőrzés:
„nem jó a hajam”
„furán áll a szám”
„ez én vagyok?”
Ilyenkor nem a valós képet látod, hanem egy szűrőt – ami a saját kritikádból áll.
3. Kikerül a kezedből az irányítás
Egy fotó rögzít egy pillanatot, amit mások is látnak. Ez sokaknak olyan érzés, mintha „ki lennének téve” egy kirakatba.
És ez feszültséget okoz.
4. Régi élmények visszaköszönnek
Lehet, hogy csak egy félmondat volt: „ez nem lett túl előnyös” „jaj, ezt inkább ne rakjuk ki”… De ezek az élmények be tudnak épülni, és később is ott maradnak a háttérben. Ami miatt folyton hárta állsz egy csoportképen, elfordítod az arcod ha fotóznak, zavarba jössz, hunyorogsz.
És az így készült előnytelen képek csak erősítik az ellenszenvedet a fotózással kapcsolatban.
5. Nem vagy jó kapcsolatban önmagaddal
Ez a legmélyebb réteg. Ha nem érzed jól magad a testedben vagy a megjelenéseddel kapcsolatban, akkor a fotó egy tükör lesz, amit nem szívesen nézel.
És ilyenkor nem a fotó a probléma — hanem az, amit visszatükröz.
Hogyan lehet ebből jó élmény?
Egy jól vezetett fotózás teljesen más. Nem arról szól, hogy „állj oda és mosolyogj”.
Hanem arról, hogy:
- kapsz időt
- kapsz iránymutatást
- és biztonságban érzed magad
Szép lassan eltűnik a feszengés, és helyette jön valami más: „oké… ez most már kezd jól kinézni”.
És egyszer csak ott van az a pillanat, amikor nem azon gondolkodsz, hogy hogyan nézel ki — hanem egyszerűen jelen vagy.
Ha nem szereted a rólad készült fotókat, az teljesen rendben van. És nem jelenti azt, hogy „nem vagy fotogén”. A legtöbb esetben egyszerűen csak nem volt még olyan fotózásod, ahol jól vezettek, figyeltek rád, és valóban kihozták belőled a legjobbat.